Kis tea történet, avagy ahogy kezdődött

Kedves látogató, dőljön kényelmesen hátra, kezdődik a mese.

…Kína...
 

Egyszer volt, hol nem volt, élt a messzi, ősi Kínában egy hatalmas császár, Shen Nung. Óriási birodalma felett erős kézzel, igazságosan uralkodott, nagyhírű bölcs hírében állt. Gyönyörűen megművelt kertjeiben naphosszat sétálgatott, filozofálgatott az élet nagy kérdéseiről országa legkiválóbb tudós gondolkodóival.
 

Kedvelte a művészeteket, udvarába csak úgy özönlöttek távoli vidékek legügyesebb mesteremberei. Jó dolguk is volt a császári udvarban, nem volt hiány élelemben, zenében, táncban. A bölcs uralkodó nagyhírű ínyenc hírében állt. Konyhájába birodalma legkiválóbb, legízletesebb alapanyagi kerültek, ahol a több ezer császári szakács, kukta, kisegítő éjjel-nappal főzte, sütötte, párolta a finomabbnál finomabb ételkölteményeket. A császár nem sajnálta a pénzkiadást a luxusra.

 

Egy meleg nyári délutánon a császár és filozófus beszélgetőpartnerei éppen a hatalmas kert egyik háborítatlan sarkában pihentek le. A Nap lágy sugarai még lemenőben is meleget árasztottak, tikkadt hőség uralta a palota pavilonjait és folyosóit. A császár gyakorta menekült kíséretével a palota hűs kertjébe, ahol letelepedtek a fák hűs lombkoronája alá. Így tettek ezen a délutánon is. A szolgálók feltették egy vas kis kályhára a császár az ivóvizét forrni. Abban az időben az egészséges víz igen nagy kincs volt, még a fenséges császári palota se rendelkezett vele. A vizet fel kellett forralni a tüzön, hogy ivóvíz váljon belőle. Ahogy a Nap lassan a horizont felé kúszott, feltámadt a szél. A pajkos szellő játéka megrezegtette a fák lombját és megtáncoltatta a leveleket. A kis társaság mellett a szomszédos cserje könnyű levélkéjét a szél felkapta, megperdítette e levegőben, majd pontosan a császár forró vizébe ejtette. Nagy volt ám a riadalom, mit szól a császár a történtekhez. Néma csend ült a kertre, senki nem pisszent, várt. A bizonytalan csendben valami érdekes dolog történt; a kis levélke a vizet lassan aranyló barna színűre színezte a jelenlevők nagy ámulatára. A császár, mivel kíváncsi, kísérletező kedvű tudós volt, azonnal megkóstolta a barna nedűt. Ilyen finomat még soha életében nem fogyasztott! Azon nyomban megparancsolta szolgálóinak, szedjenek még erről a különleges cserjéről levelet, ő ugyanis soha mást az életében nem hajlandó inni, mint ezt az isteni italt, a cha-t. Így történt, hogy a cha a kínai császárok kedvenc itala lett. No, így ismerte meg hát a nagy Kína a teát. Aki nem hiszi, járjon utána!

 

A mese után jöjjenek a tények.
Az igazi ős-tea a zöld tea. A természet ezen nagyszerű ajándékát sok ezer éve ismerik és termesztik az ázsiai kontinensen. Több mint 5000 évvel ezelőttről szólnak az anyaország, Kína, írásos emlékei a teáról, innen kezdte meg a tea győzelmi menetét -először a szomszédos országok irányába.

Szülőföldjén olyannyira értékes italnak számított, hogy kizárólag a császár és közeli udvartartása fogyaszthatott belőle. Nagyon korán megszületett a tea körüli szabályozott szertartásrendszer, létrejött a teakultusz. Az első teáról szóló könyv i.sz. 800-ból származik, ismert az írója, Lu Yu. A Ch’a Ching című művében összegezte mindazon szertartási formákat, cselekményeket, körülményeket és résztvevőket, amelyeket a teázási szertartásokon tapasztalt. Évszázadokig ez volt Kínában a helyes teafogyasztás vezérfonala.

 

Japánba kínai buddhista szerzetesek által került a zöld tea kb. 1200 évvel ezelőtt, ahol először kolostorkertek udvarában honosodott meg. Állítólag az első ültetvény Yeisei szerzetes nevéhez fűződik, aki a meditáció alatt nyújtott jótékony hatása miatt kedvelte és népszerűsítette tovább a teát. A szigetországban futótűzként terjedt el a teázás szokása a császári udvarban, kolostorokban és a társadalom más rétegeiben. Yeisei lett a japán „ Tea atyja”.
Idővel aztán itt is kialakult a teakultusz, ha lehet még elegánsabb, még kifinomultabb és bonyolultabb szertartásokkal tarkítva, mint Kínában. 

A japán Tea Szertartás elvégzéséhez hosszú évek gyakorlata és tapasztalata szükséges, hogy a lehető legtökéletesebb, legudvariasabb, legbájosabb és legelegánsabb módon készítsen el és öntse ki a résztvevő a csésze teát.

 

Az út idáig nem volt mindig fényes. Ahogy nőtt a teázás és a tea szertartás népszerűsége, úgy tűnt el eredeti zen buddhista alapja; a filozófikus tartalom helyét átvették a külsőségek. A szigetország leggazdagabb családjai ádáz harcot vívtak, melyik család bonyolítja le legtökéletesebben a szertartást és használja a legtökéletesebb teakeveréket.

 

A helyzet a tea reformer, zen szerzetesek színre lépésével változott meg; Ikkyu, Murata Shuko és Sen-no Rikkyu visszaállították a tea szertartások eredeti, zen lényegét, amely –évtizedek harcai után győzedelmeskedve- élt aztán tovább a japán kultúrában.

Japán máig szinte kizárólag zöld teát termel, legkülönfélébb fajtában és minőségben.

A Tea és Európa

Az első híradás egy különös italról i.sz. 900 körül érte el Európát. Arab selyemkereskedők számoltak be egy adófajtáról, melyet egy növényre róttak ki, aminek leveléből egy cha nevű italt főztek. 1285-ben Marco Polo is említi a tea adót.

1559-ig kellett várni az első pontos tea leírásra, melyet egy olasz utazó, Giovanni Battista Ramusio készített. Leírta a tea termelésének mikéntjét, elkészítési módját és hatását.

Teával Európa fizikai mivoltában a késő Ming-kor (1368-1644) idején találkozott. Arab kereskedők, keresztény misszionáriusok, hajósok juttatták ki a zöld tealeveleket Kínából.
 

Az első kínai teával megrakott ládák 1606-ban landoltak az öreg kontinens kikötőiben a Holland Kelet-Indiai Társaság jóvoltából, 1610-ben pedig az első japán teaszállítmány is elérte Amszterdam kikötőjét. Amikor az első teás ládák landoltak a kontinensen, Rembrandt négy éves volt, I. Erzsébet királynő pedig még élt.

Ebben az időben a tea hihetetlen árakért cserélt gazdát; fontját 100 $-ért adták. Különleges luxusterméknek számított, és csak a leggazdagabbak juthattak hozzá. Ahogy növekedett az importált levelek mennyisége, úgy csökkentek az árak. 1675–től már Hollandia apotékáiban és élelmiszer üzleteiben mindenhol megtalálhatóak voltak a szárított tealevelek.

 

A hollandok nem sokáig élvezhették vezető helyzetüket a tea kereskedelemben, ugyanis hamarosan egy igen agresszív, nagyravágyó és rendkívül ügyes ellenféllel találták szemben magukat; az angolok hamarosan elbitorolták a holland vezető helyet. Az angol Kelet-Indiai Társaság felügyelte a Kínával folyó tea kereskedelmet (és bevételeket) 1715 és 1834 között.

Hosszú utat tett meg a tengeri úton a tea, míg a japán vagy a kínai kikötőkből elérte Európát, keresztezve kétszer az Egyenlítőt. Ezalatt, a 6-9 hónap alatt, a hajók gyomrában uralkodó hőség és páratartalom miatt, a tea aromája és minősége bizony meglehetős károkat szenvedett.

A 19. század közepétől a tengeri kereskedelmi hajózás legnagyobb sztárjai, a gyorsjárású, könnyeden elegáns klipperek lettek. Az ideális hajóforma és a gazdag vitorlázat eredményeképpen, a klipperek sohasem tapasztalt gyorsaságra tettek szert. Vakmerő kapitányai a tomboló viharban sem csökkentették a vitorlafelületet, lehetett bármilyen idő, megállás nélkül hajtották, korbácsolták hajójukat.

Ennek köszönhetően a szükséges szállítási idő a töredékére csökkent. 1869-ben két brit klipper már 99 nap alatt tette meg a Kína-London közötti tengeri utat, melyhez kb. 50 éve még 6-9 hónap szükségeltetett.
1868-ban került ki a hajógyárból minden idők leghíresebb klipperje, a Cutty Sark.

Az ötórai tea születése

A tealáz végigsöpört Európán. Angliába 1699-ben 40 000 font súlyú tea került importból, ez az adat 1708-ban már 240 000 font volt. Óriási növekedés! A teafogyasztás szokássá lett, mely hozzátartozott a mindennapi ember rutinjához. Teáskészletek kerültek boltokba, teát szolgáltak fel éttermekben. Az emberek néhány meghívott vendéggel tea partikat szerveztek.
 

Az ötórai tea születése Anna, Bedford grófnőjének köszönhető; napi gyakorlatszerűen kezdett barátokat hívni elhíresült délutáni összejöveteleire, a Belvoir kastélyba.

A menü aprósüteményből, vajas pirítósból, szendvicsből, édességből és teából állt. Ezt a gyakorlatot mások is átvették, és kedvtelve gyakorolták az egész országban. A teát gyakran előre elkészítették, a vendégek érkezése után felmelegítették a konyhában, majd így szolgálták fel a vendéglátók és a meghívottak részére. Az ötórai összejövetelek célja a beszélgetés, társasági élet ápolása és a pihenés volt.

 

További jelentős szállítási könnyebbséget jelentett a teakereskedelemben a Szuez-csatorna megnyitása. Ekkortól vált lehetségessé, a tea kevésbé bizonytalan módon, gőzhajókon való eljuttatása Európába.

A szokásos tengeri útvonalakon kívül a 17. század közepéig szárazföldi úton is érkeztek tea szállítmányok Európába. Pekingből teakaravánok vágtak neki a Góbi sivatagnak, átkelve Szibérián érték el a Volgát. Az orosz karavánok teája extra minőségéről volt ismert és igen keresett.

Az amerikai gyarmat észak-keleti partvidékén élő angol telepesek nagyban függtek az anyaország tea kereskedelmétől. 1767-ben az angol király megemelte a teára kirótt adót, melyeket utcai tüntetések, felháborodás követett. Ennek végkifejlete lettek az 1773. december 16-i események. Az indiánoknak öltözött, végsőkig feldühödött bostoni lakosság 300 teával megrakott ládát hajított vízbe az angolok kereskedelmi kikötőjében. Anglia erre válaszlépésként hadihajókat küldött a gyarmatra, lezárta a bostoni kereskedelmi kikötőt, és arra kötelezte a várost, hogy fizesse meg a jóvátételi összeget. 1775-ben III. György teljes kereskedelmi embargót hirdet Észak-Amerika ellen. A Bostoni Tea Délutánnal kezdődtek az amerikai függetlenségi harcok, melynek végeredménye, az anyaországtól való teljes elszakadás, és az Amerikai Egyesült Államok kialakulása lett.

 

Az ipari teatermelés 1818 és 1834 között kezdődött Észak-Indiában, Assamban, majd Darjeelingben. Az első tea magoncok Kínából származtak, később a Kalkuttai Botanikus Kert ültetvényei látták el növényekkel a felvidéket.

Ebben az időben történt a ceyloni telepek létrehozása, köszönhetően a kávérozsda gomba óriási pusztításának. Sri Lanka híres kávéültetvényeit a betegség egyik napról a másikra kíméletlenül tönkretette.

Az ipari méretű tea kereskedelem fejlődéséhez nagyban hozzájárult egy ír bevándorló leszármazottja, Thomas Lipton, aki a skót Glasgow-ban 1871-ben megnyitotta első tea üzletét.

Addig soha nem látott eszközhöz nyúlt terméke népszerűsítése érdekében, a reklámhoz, így teája rövid időn belül rendkívül keresett lett. 1874-ben Londonban telepszik le, nagy teaültetvényeket vásárol Sri Lankán, 1902-ben pedig az igen gazdag úriembernek az uralkodó nemesi címet adományoz. Sir Thomas Lipton lesz belőle.

Az Ópium Háború

Anglia Ázsiával való kereskedésében meghatározó, kikerülhetetlen szerepet játszott az I. Erzsébet királynő által alapított John Company /János Társaság/, vagy a későbbi Kelet-Indiai Társaság, mely a világtörténelem leghatalmasabb, legszervezettebb kereskedelmi monopóliumát hozta létre.

Most, hogy Amerika visszautasította az angol tea vásárlását, a Társaságnak más lehetőség után kellett néznie, hogy visszanyerje a kiesett bevételeit. A figyelem a növekvő kínai ópiumfogyasztás felé irányult. Az ópium rendelkezett az eladó számára egy kedvező jellemzővel; hamar függőséget okozott, amely függőség életfogytig tartott.

A kínai uralkodók természetesen ellenezték az ópiumot és annak fogyasztását, ismervén kedvezőtlen hatásait, megpróbáltak mindent, hogy távol tartsák Kínától Angliát. Sikertelenül.

Az Ópium háború mögött Anglia azon célja húzódott, hogy szabad kezet kapjon az ópium kereskedelemben. 1842-re a Társaság élvezve az uralkodó támogatását, elegendő katonai erővel rendelkezett a térségben, hogy háborítatlanul árulhassa az ópiumot egészen 1908-ig.

Tea filter és jeges tea

A 20. század elejére Amerika minden területen egyre nagyobb befolyással bírt a világon. 1904-ben Amerika megmutatta a világnak ipari, technológiai fejlettségi szintjét a St. Luis-ban rendezett Világkiállításon.
 

A kiállítók között volt egy tea businessben érintett úriember, név szerint Richard Blechynden, aki nagy reményekkel jött a kiállításra, hogy teáinak szélesebb vevőkört találjon. Hiába osztotta (volna) ingyen a kóstolóit, épp egy nagy hőhullám ütött be St. Luis-ba, így senki nem akart meleg teát fogyasztani a hőségben. Nem tudta mitévő legyen, végső elkeseredésében jégdarabokat tett a teába, és „Iced Tea”-ként reklámozta. Óriási sikere lett.

A Világkiállítás legkelendőbb terméke a véletlen hőség szülöttje. Mindössze négy évvel a jeges tea „feltalálása” után Thomas Sullivan apró zacskókba csomagolt tealeveleket küldött próbára vásárlóinak. Azok a teát a tasakkal együtt készítették. Sullivan akaratán kívül találta fel a filteres teát. /Óriási különbség van a szupermarketek ömlesztett, leggyengébb minőségű filteres „teája”, és a csúcsminőségi, a szüret legjobb leveleit tartalmazó tea zacskók között!!! /